2009. szeptember 17-én költöztünk ki Írországba, majd rá kereken egy évre megalapítottuk a saját cégünket. Több éves magyarországi futárszolgálati tapasztalat után 2010. júliusában próbajáratként személyautóval mentünk haza, mivel az internetről sem lehet minden infót beszerezni, és ugye a "puding próbája az evés". Visszafele hoztuk a cicánkat is, "kísérleti nyúlként" a későbbi kisállatszállításokhoz. Miután az utunkat sikeresnek nyilvánítottuk (a macska kevésbé :)), szeptemberben elindítottuk az első autónkat haza. Azóta is rendszeresen, heti váltásban gyűjtünk és szállítunk ki Írország és Magyarország területén.

 

Eleinte Anglián is keresztül mentünk, de a kedvezőbb kompárak, és az egyszerűség kedvéért áttértünk a közvetlenül Franciaországba közlekedő járatra. A későbbiekben tervezzük, hogy újabb autót indítunk Anglia és Magyarország között. Az első nagy kihívás a karácsonyi hajtás volt, ami megalakulásunkhoz képest elég hamar, rá 3 hónapra következett. Ekkor egy otthoni partnercég, a magyarországi Silkroadtrans Kft. nyújtott segítséget, hogy mindenki időben megkapja az ajándékát, az új évben pedig töretlen erőbedobással folytattuk a munkát partnercég bevonása nélkül, így SRT Courier Service – re változtattuk nevünket. Május elején a „kis“ Nissan Primastarunk mellé megérkezett a nehéztüzérség az autóparkunkba Gréta személyében, aki egy 15 m3-es Merzedes Sprinter, így mostmár ezzel az autóval végezzük a nemzetközi szállítást. Cégünk rövid története alatt számos kutyust, cicust, sőt egyszer papagájt és 2 teknőst is haza-, vagy kijuttattunk a gazdájához, amit külön élvezettel végzünk, mivel a próbaút óta a mi macskánk is lelkes ír állampolgárrá vált :)

 

Fennállásunk során több írországi magyar céggel is sikeresen együttműködtünk, egyedi, kedvezményes tarifát nyújtva nekik, így jelenleg pl. a dublini Paprika Stores számára mi végezzük a vidéki élelmiszer rendelések kiszállítását.



Korábbi és jelenlegi partnereink:


Paprika Stores, Dublin
• Tradesman Northern Ireland
LN Motors
• Roscrea-i Magyar Bolt
• Gulyás Corner
• Tullamore-i Mayo Chix üzlet



Rövid összefoglalás számokban: 12 hónap, több mint 13oo sikeresen teljesített megrendelés, 9 kutyus, 2 cica, egy papagáj, 2 teknős és kb. 5-ször kerültük meg a bolygót az Egyenlítő mentén :)

Továbbra is várjuk az új - , és már meglévő megrendelőink, partnereink jelentkezését, és mindent megteszünk az elégedett megrendelőink körének bővítéséért!

Jó egészséget és szép napokat kívánunk minden kedves Látogatónknak:

Fehér József (Joke) és Papp Ancsa

Hungarian (informal)

Hírek


 

Facebook oldalunk